Interjú Szőnyi Ferenccel

 
 

Interjú Szőnyi Ferenccel


Futottál már maratoni távot? Nem kis teljesítmény, ugye? Egy komáromi férfi a maratoni táv hússzorosát gyűrte le, mindezt olyan kiváló eredménnyel, hogy az indulók közül elsőként ért célba, így ő lett a 2010-ben Mexikóban megrendezett Hússzoros Ironman világbajnokság győztese. Az év utolsó napjaiban találkoztunk Szőnyi Ferenccel, mesélt élményeiről, és arról, hogyan jutott el a világbajnoki címig.





Hogyan kezdődött az egész? Hogy lett belőled ultratriatlonista?

1997-ben kezdtem el futni. Tulajdonképpen tavasszal, amikor jött a jó idő, kimentünk egy ismerősömmel a közeli sportpályára mozogni egyet. Aztán hallottam róla, hogy Csákváron 12 órás futóversenyt rendeznek, és elindultam rajta. Nem volt semmi tematika a felkészülésben, egy héten egyszer futottam, 12-13 km-t, azért mert jól esett.


Hogy lett ebből triatlon?

Következő évben egyre több versenyen elindultam, ezeken a versenyeken pedig új ismeretségeket kötöttem. Az egyik kedves triatlonos barátom javasolta, hogy próbálkozzak meg én is a triatlonnal. Az első ilyen verseny, amin részt vettem, egy Dupla Ironman volt, melyet Bonyhádon rendeztek (7,6 km úszás, 360 km kerékpározás, 84 km futás). Negyedik helyezést értem el, pedig előtte másfél hónappal tanultam meg úszni.


Nem tudtál úszni?

Azért ezt nem úgy kell érteni, hogy egyáltalán nem tudtam úszni. Tudtam én, mint sokan mások, akik kimennek az uszodába egyszer-egyszer úszkálni egy kicsit, de a gyorsúszás például nem igazán ment. A meglévő „tudásom” nem volt elég egy ekkora táv teljesítéséhez, mert könnyen elfáradtam, és utána még kerékpározni és futni kellett. Meg kellett tanulnom „rendesen” úszni. Az egyik srác, akivel gyakran egymás mellett úsztunk, elmagyarázta, hogy hogyan kellene csinálnom, és javasolta, hogy figyeljem őt, hátha tanulok belőle. Egész éjjel ezen gondolkodtam, aztán másnap a saját elképzelésem szerint megpróbáltam, és láss csodát: ment egy hossz, aztán ment még egy hossz, aztán ment 50 hossz, és egyáltalán nem volt olyan fárasztó, mint előtte. Szóval mondhatjuk, hogy egy éjszaka alatt tanultam meg úszni.


Mi kell ahhoz, hogy képes legyél teljesíteni egy Hússzoros Ironman távot? Ez 76 km úszást, 3600 km kerékpározást, és 844 km futást jelent.

Nagy talány sokak számára, hogy hogyan képes az ember ilyesmire. Elsősorban fejben kell eldönteni, és minden fizikális és mentális tudásra szükség van, hogy egy hússzoros távot teljesíteni tudj. Mindennek a kulcsa az egyensúly, az ütem, hogy megfelelően tudjon az ember haladni.


Mexikóban megnyerted a versenyt: 481 óra 54 perc alatt értél célba. Miben voltál jobb a többieknél?

Talán ebben voltam jobb a többieknél, jobban osztottam be az erőmet. Úszásnál sajnos nagy hátrányt szedtem össze. Számomra ez a része nem verseny volt, hanem egy feladat, amit teljesíteni kellett ahhoz, hogy megnyerhessem a versenyt. 48 óra alatt szerettem volna megtenni a távot, 58 óra lett belőle, de a háromnapos szintidőn így is belül voltam. Borzasztó kín volt, 76 km nagyon sok annak, aki nem versenyszerűen úszik. Verseny közben végig tudtam, hogy hányadik vagyok, úgy terveztem, hogy a kerékpározásnál hozom be a lemaradást, amit a vízben összeszedtem. Ez szerencsére sikerült is, a futásnál pedig hamar utolértem az élen haladó versenyzőt. Borzasztóan sok ez a távolság, tiszteletben kell tartani, nem szabad csak úgy nekiugrani, komoly különbségek tudnak kialakulni, azért mert valaki nem tud futni. Vagyis inkább, mert nem jól fut. A maximális pulzusszám 60-65%-án működik a szervezet ezeken a hosszú távú futásokon, így lehet csak bírni. Azt hiszem az én eddigi sportpályafutásomban ez volt a csúcs, nem vagyok képes ennél többre.


Mit csinálsz ilyen hosszú távok közben? Nem válik unalmassá?

Elsősorban az ember saját magára figyel, koordinálni kell a testet. Aztán minden máson gondolkodik, az élet nagy kérdésein ugyanúgy, mint apróságokon, hétköznapi dolgokon.


Hogy néz ki egy ilyen verseny egy napja?

Lassú vonulás: a napok összecsúsznak. 2 fontos tényező volt: minden nap egyszer aludni kell 4 - 5 órát. Legalább ennyi kell, hogy folytatni tudd a versenyt. A másik fontos dolog az volt, hogy nem engedtem meg magamnak, hogy ne a fizikai teljesítőképességemnek megfelelően teljesítsek. Nagy luxus lett volna nem versenyezni. Ha úgy éreztem, hogy csökken a teljesítményem, inkább megálltam és pihentem, nem pedig sétáltam, vagy lassítottam, mert az nem versenyzés.


Amíg te Mexikóban sportoltál, Komárom lakói itthon teljesítették a távot.

Így van, ez idő alatt ingyen látogathatták az uszodát, futhattak, és szervezetten kerékpározhattak. A távokat pedig az úszómester, vagy az edző regisztrálta. Majdnem 2000 lelkes sportoló versenyzett együtt velem, sokkal többet kerékpároztak, futottak, úsztak, mint én, annak ellenére, hogy az időjárás nem volt túl kegyes hozzájuk. Hóban biciklizni vagy futni, nem túl könnyű feladat, de tiszteletreméltó, hogy mennyien velem tartottak ennek ellenére. Tavaly Spártában volt verseny, amíg én ott, a komáromiak itthon futották a távot. Megtisztelő számomra, hogy ilyen sokan támogatnak.



Szőnyi Ferenc főtámogatója: Komárom Város

Tervezett versenyek 2011-re: ultratriatlon versenysorozat, Spartathlon
Korábbi kiemelkedő verseny: RAAM 2010 - közel 5000 km kerékpáron