Helyszín:
Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1042 Budapest, Kassai u. 24/bAmíg fiatalok vagyunk, nem is gondolunk arra, hogy valamikor gondunk lehet az egészségünkkel.
Aztán ahogy múlik az idő és előjönnek a problémák (berozsdásodnak ízületeink, jelentkeznek az első derék- és hátfájdalmak)
és rájövünk arra , hogy valamit tennünk kellene........
Ebben tudnak segítségünkre lenni a közel 100 éves múltra visszatekintő Pilates gyakorlatok, melyek Joseph Pilates nevéhez fűződnek.
Joseph H. Pilates olyan technikát fejlesztett ki, ami nem egyszerűen az egyes mozdulatok elvégzéséről szól, sokkal inkább a test-lélek harmóniáját jelenti. A gyakorlatok kivitelezése közben állandóan figyelnünk kell testünk visszajelzéseire, egyfajta kontrollal végezve a mozgást.
Folyamatosan dolgozunk, melynek ritmusát légzésünk adja.
A minőség mindennél fontosabb – minél pontosabban hajtjuk végre a gyakorlatokat, annál hatékonyabbak, testünk pedig a kitartó gyakorlást egészséges, rugalmas gerinccel, jó közérzettel, önbizalommal, s nem utolsósorban szép, szálkás izomzattal hálálja meg.
A megerősített mély tartóizmok révén újra vissza tudjuk állítani izmaink egyensúlyát, a berögződött rossz mozgásminták is feledésbe merülnek.
Az óra elején ráhangolódunk a gyakorlatokra, beállítjuk az ideális testtartásunkat, megérezzük a helyes légzéstechnikát.
Majd könnyed gördülésekkel átmozgatjuk a gerincünket, egyensúly gyakorlatokkal felkészítjük testünket a további munkára.
A talajon végzett gyakorlatokat különböző eszközökkel (gumiszalag, Soft Ball, henger, súlylabda) tesszük változatosabbá, könnyebbé vagy nehezebbé attól függően, hogy mire van szükséged.
Nagyon fontos számomra, hogy mindenkinek személyesen segítsek, hisz nem vagyunk egyformák, nem azonosak az adottságaink.
Éppen ezért max. 10-12 fő az, akivel együtt tudok dolgozni úgy, hogy meglegyen a személyes visszacsatolás és a családias, barátságos légkör, amit igyekszem az óráimon tanítványaimnak átadni.
Várlak szeretettel Pilates óráimon, ahol mindig jut Számodra néhány
jó szó, biztatás, odafigyelés,
Ahol a Te személyed, fejlődésed fontos, semmi más! (Pál Andrea)
Árakat lásd a képeknél.